A honvágy a meghatódott boldogság két könnycseppjét csalja az ember szemébe. Az első azt mondja: "Fuss!" A második pedig, hogy: "Már várnak!" És az ember, hámozott almaként nyújtja oda mindenét, amije csak van. Az ég hatalmas egyetlen szemként meredten néz az édeni gyümölcsre, és egy mély, merőleges tiszta ránc is megjelenik homlokán. A tisztánlátás eme röpke pillanatában boldogsággal átitatott hidegség futkos az ember hátán. Az összpontosult derűs égi hámcsík nem csak a mindentudás titkos öröméről árulkodik, amelyet Ő, az ember tanulmányozása során szenvedett el, hanem kiszámíthatóságról is. A kiszámíthatóság, ami évmilliók tapasztalatának pecsétjeként viaszlik, harmadik szeme helyén, feloldhatatlanul. És ez a viasz most az ember elméjében, lelkében gyúlt gyertyalángtól megolvadva, épp égi kanóca köré készül olvadni. Eleddig hiába futott, mindenhol láthatatlan falak vették körül. A szükségszerűség törvényéből következően, menekülnie kellett, kényszeríthette rá a világ. Belső vezetője mást súgott, és vele ellentétben minden statisztikusnál, minden kibernetikai gépnél ez az eredmény jönne ki: Menekülj! Éppen ezért érzte, hogy a kényszerű üres félelmet hátborzongató izgalom váltja fel. Az izgalom, a maximumot hozza ki az emberből! Igen, az izgalom, ami nem más, mint az élet utáni vágy, ami épp olyan mértékben honvágy is egyben. Az élet, amihez ragaszkodunk, ami fontos nekünk, amit szeretünk, nem más, mint tükör, annak a mércéje, hogy kik és mik vagyunk, mennyit érünk. A futásban is saját jelentőségünket és súlyunkat keressük. Csakhogy ez már nem menekülés. Itt már semmi sem nehezíti meg a dolgunkat, mert fellázadunk a szükségszerűség ellen, elgáncsolva a valószínűség számítás minden alapját, bármilyen megdönthetetlen lábakon is áll az. Felrúgjuk a világ folyásának minden kiszámíthatóságát, az önkényű hon-vágy segítségével. És már tudjuk az egyszerű választ a korábbi kérdésre, amit mindeddig a tükörnek szegeztünk, hogy: Miért éppen engem választott a sors erre a vesszőfutásra? Éppen azért, mert nem volt rá különösebben semmi oka. Ha lett volna, akkor saját cselekedeteink is jó előre kiszámíthatóak lettek volna, és az okokat, előre meg lehetett volna találni. Szabadságunk parányi darabkája, pont ebben az indokolatlanságban rejlik. Most megadatott. És hogy megragadjuk, ebben a törvényszerűségek uralta vasrendű világban, ezt az elenyészően kicsi, emberi rendetlenséget, csak fussunk, fussunk, szaladjunk. Had lobogjon a hajunk!
Szabad
ság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése