…miért, szeretem úgy az esti csendet?
Mikor a szél a fák közt lopván átoson.
A zene, az érzés prózai nagy műve, melyben a szerző kísérleti jelleggel, énének közreműködésével kutatja végig az emberi lét néhány nagy kérdését. A zene, a kezdetek kezdte óta, az emberi létezés jellegét firtatja, a létformát és annak konfliktusait, mibenlétét egy adott test keblében. Jogosan merülhet fel így a kérdés: De hát akkor ugyanazt nyújtja, mint a filozófia, a lélektan vívmánya?
Ki tudja miért, szeretek úgy egy kedves verset?
Hogy százszor is, (százszor is) elolvasom.
Semmiképpen. A zene ugyanis nem a logika jegyében érvel és elemez, hanem intuitív megjelenéssel teremti meg a nagy életérzés korántsem fiktív világát. A zenét hallgatva az ember feleszmél, hogy olyan világban él, ami érzések labirintusa, s annak becsét az adja meg, ha a vélt gyönyörűséget hitelesíti. A zene nagy igazsága, nem azonos a filozófia bölcsességével. A zene nem az elmélet, hanem a feltámadó nagy érzés szelleméből születik. Zenét hallva az ember telis-tele van örömmel, mert a zene nem feledkezik meg semmiről és senkiről. Sem a sárga őszi falevelekről, sem a nyári tarka virágokról. Sem a durva részletek mögött meghúzódó megkapó szándékról, hogy az örömöt az örökre, a véget nem érőre, tehát arra váltsa, ami magát az életet pótolja, ami nincs alávetve az elmúlásnak (az időnek), ami maga a középpont, ami képes legyűrni a rossz érzések hatalmát, melyeknek világa eleddig úgy terült el az ember előtt, mint egy oroszlánoktól hemzsegő ismeretlen vidék.
Ki tudja miért, örülök úgy napsugárnak?
Ha itt a nyár, s körötte minden csupa fény.
Ha felcsapjuk a Magyar Értelmező Kéziszótárt a 410. oldalon, megtaláljuk a filozófia fogalmát: „A filozófia a természet és társadalom, a gondolkodás és a megismerés legáltalánosabb törvényeit kutató és rendszerező, különösen a lét és a tudat viszonyát vizsgáló tudomány.” A mondat igéiből és a főnevek között fennálló viszonyból jól látható, hogy mi is a filozófia feladata. A filozófia elvont térben fejti ki gondolatait, alakok és helyzetek nélkül, ezzel szemben a zene példákon keresztül mutatja a lehetőségeket, nem állít semmit, alternatívákat sorakoztat fel és magát a valóságot is csak a lehetőségek egyik variánsaként értelmezi. A zene varázslatosságával elbűvöl, magával ragad. Itt meg is kell tennünk a második legfontosabb különbséget zene és filozófia között. Mert míg a filozófia válaszokat próbál találni a bonyolult kérdésekre, (amiket mindenképpen bizonyítani kell) a zene csak kérdez és irányt mutat. Bizonyítani? Az emberi lélek olyan volna, mint egy zeneszerző, akinek munkásságát a század csúcsteljesítményeként tisztelik, zeneszerzők hajtanak főt neki, mesterüknek vallják, de aztán kikopik a koncerttermekből és az emlékezetből? Ugyan ki játszaná ezen dallamokat már? De nem ildomos a lélek bizakodottságán gúnyolódni, vagy akár azzal vádolni, hogy túlbecsli magát, akár az ember önnön érzéseit, vagy a jövőt. (A jövőt illetően mindenki téved, aki azt vallja csak a jelen pillanat felől lehet biztos? Igaz ez? És valóban tisztában lehet lenni a jelennel? Persze hogy igen. Hisz aki ismeri a jelent, képes megítélni, és érteni a jövőt. Ha tudjuk milyen jövőbe torkol a jelen, eldönthetjük, hogy a jelen jó-e vagy rossz, s hogy a jövő felé helyesléssel, vagy épp gyanakvással forduljunk.) A zeneszerzők sem becsülik túl magukat. A lélek magas régiókban mozog. A legnagyobb, legmagasztosabb dallamokkal parolázik együtt, s a szellem ily magas régiói sosem rövidlátóan közelítenek a lenti értelmetlen, logikátlan fejleményekhez. Két hatalmas hadsereg küzd életre-halálra szent ügyekért.
Ezernyi kérdés, ezernyi érzés
Mindegyik szép, mindegyik álmokat ígér
A legszebb álom, veled marad, életedben végig kísér...
Mondhatnánk azt is, hogy a filozófia érzelemmentes, a zene viszont fel van töltve vágyakkal, szituációkkal. A zene felfedez, felfedezi a lét különböző vonatkozásait, azt a kalandot, ami legbelül történik. Feltárja az ember beágyazottságát az érzések világába, mélyére ás az időnek és a léleknek is. Ha csupán egy szóval kellene jellemezni a zeneszerzők feladatát, az az alkotóképesség lenne. Egy zeneszerző és egy filozófus gondolkodásmódja között alapvető a különbség. A zeneszerző nem csak arra törekszik, hogy ábrázolja a világot és ebből az ábrázolásból kiindulva rátaláljon a lét erkölcsére. A filozófia eme küldetése is a művészetre hárul, kiváltképpen a lélek konzervatóriumában. A zene előnye, hogy nem csupán az elméletiség szelleméből születik, következésképpen nincsenek korlátai, ahogy az érzéseknek sem. Az ember így nem válhat játékszerré, életének van értelme, értéke, és léte nem merül feledésbe. A zene s szerzője arra törekszik, hogy jelenvalóvá tegye az érzésvilágot, s emocionális és intellektuális alternatívát mutasson fel a szürke és megdermesztett hétköznapiassággal szemben, s hogy rámutasson a lélek térségének egyedülálló voltára, sokrétűségére, tarkaságára. Az emberi érzések, az elrabolt igazság, mely a lét áramlatának ugyanúgy részesei, már nem válhatnak a világ foglyaivá.
Ki tudja miért, mosolyog rád az első csillag?
Ha itt az éj, s harcol az árnyék és a fény.
A zene, mintha kaleidoszkópot forgatna, most más képet mutat: soha semmi értékestől nem engedi megfosztani az embert, csak lerántja az aranyozott álcát arról, ami csupán a világ hamissága. És ez az akusztikus tér, amiben élünk, ennek a felszabadult nagy érzésnek ad hangot. Én elégedett vagyok ezzel a hanggal, és hirtelen két mozdulatlanul bámuló szemet regisztrálok magamban, imaginárius szemeket. (Egy arc, mely arcom felé fordul, egy szó a némaságon át. Egy kéz, mely kezem felé indul, s ide talál vele a boldogság.)Úgy érezem, hogy a felszabadult nagy érzés, szavak fellobogózott vitorlás hajójaként úszik át belőlem, eme nagy, fényes barna szemek kikötőjébe:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése